Jópár év eltelt azóta, hogy Budapest negyedik kerületében lakópark építésébe kezdett az INTERESTATE ingatlanfejlesztő vállalkozás. A területre, amely igazi zöldmező volt akkoriban emberi léptékű házsorokat álmodtak, igényes környezetet, olyan lakótereket, amely kihasználja az élő környezet közelségét, belesimul a tájba és ugyanakkor a lehető legkomfortosabb a lakók számára. Valahol itt kezdődött a WERA Kft. története, amely a HÖRMANN kapukkal járult hozzá a sikerhez.
Raikovich András ügyvezető mutatja a térképen, internet segítségével a területet. A Homoktövis lakókert különlegessége, hogy az egész országban itt a legnagyobb az egy négyzetkilométerre jutó HÖRMANN kapuk száma. Hogy sikerült ezt a különleges rekordot beállítani?
Nem sokkal az építkezés kezdete után nyitottuk meg üzletünket ezen a helyen. A közelség jó taktikának bizonyult, s a HÖRMANN zászló sok vásárlót vonzott, hiszen már akkor jó hírneve volt ennek a márkának.
Hogyan sikerült itt ügyfeleket szerezniük, hiszen egy ilyen építkezés vonzza a márkaképviseleteket, s kapus ügyekben is több piaci versenytárs járhatta ezt a vidéket?
Ez így is történt. Már abban az időben is nagy volt a felhozatal a legkülönfélébb gyártókból és garázskapukból. Meg is előztek minket az első körben, de ez inkább bizonyult szerencsésnek a későbbiekben, mert volt összehasonlítási alap, és ez a mi malmunkra hajtotta a vizet. Nekünk sikerült bizalmat szerezni vevőink körében.
Szóval voltak akiket megszúrt a homoktövis? De hogyan sikerült a WERA kft-nek teret nyerni ezen a piacon? A sikernek nagyon egyszerű receptje volt: a jó minőség, a megfelelő ár, a segítőkész hozzáállás. Egyszer mindent el lehet adni, de a következő üzleteket már a hétköznapokban végzett munka fogja megkötni vagy elrontani. Nekünk szerencsénk volt, mert az INTERESTATE-ben profi partnerre találtunk, megvolt az igény és a képesség a hosszabb távú együttműködésre. |
![]() |
Meg tudná e mondani, hány HÖRMANN kapu nyílik-csukódik rendszeresen a Homoktövis lakókertben?
Pontos számot nem tudok, de legalább 300 kaput építettünk be ezen a területen. Abban biztos vagyok, hogy ezek ma is rendesen nyílnak és csukódnak, ahogy kell, mert javításokra szinte soha nem kérnek minket, pedig a garancia hosszú ideig biztosítja vevőinknek a panaszok kezelését.
Most hogy lassult az építkezés üteme, sőt meg is állt, milyen üzleti tervet készített a WERA?
Ami előny a vásárlóknak, az az üzlet hátránya. Aligha számíthatunk a HÖRMANN kapu vásárlókra visszatérő ügyfélként, hiszen évtizedekig is garantált a zavartalan működés. Kiegészítőket, motorokat tudunk eladni a korábban kézi üzemeltetésű szerkezetekhez, de mondanom sem kell, ez még a „homoktövis virágzásához sem elég táptalaj”. Újabb piacok után nézünk, abban is reménykedünk, hogy ez az építkezés folytatódik. Ahogy ide eljutottunk, úgy más építkezéseken, vagy a felújítás területein is keressük az üzleti lehetőségeket.